Technológiai előrejelzés a következő 25 évre

2015-02-09

A Cisco Tech Radar néven évente összeállítja aktuális prognózisát. Ebben több mint 80 szakértő bevonásával vizsgálják azokat a technológiai trendeket, amelyek a következő öt, tíz, illetve 25 év során komoly hatással lehetnek az informatika mindennapjaira.  

A Tech Radar amellett, hogy a Cisco innovációs stratégiájának alapja, egyben egy nyilvánosan elérhető, véleményformáló platform a technológiai fejlődés várható irányairól. Az alábbi összeállításban hat érdekes előrejelzést, illetve ezek gyakorlati alkalmazását emeltük ki.    

CSAK A VÁLTOZÁS ÁLLANDÓ AZ IT VILÁGÁBAN

Előrejelzés: A következő tíz év során várhatóan folyamatosan tágulnak az iparág határai. Egyre gyakoribbak lesznek az informatikai és a nem IT területen működő cégek közötti szakmai partnerségek, befektetések és felvásárlások. Az IKT innovációk egyre nagyobb szerepet kapnak például az egészségügyben, az autóiparban és a légi közlekedésben. Az IT  a legnagyobb hatással várhatóan az egészségügyre, az otthonok automatizálására és az autóiparra lesz majd. Mit jelent mindez a gyakorlatban? A Google idén felvásárolta a Nest nevű intelligens termosztátokat gyártó céget. Ez az akvizíció egy – a következő évekre jellemző – trend kezdetét jelzi. Az IKT innovációk egyre fontosabb szerephez jutnak a különböző iparágakban, amely az IT szereplők szemléletváltását, a partneri kör IT világon kívüli bővítését fogja eredményezni.

 

A MUNKA JÖVŐJE

Előrejelzés: Megnő a szabadúszó munkavállalók száma. Az Internet of Everything (IoE) világában az innováció egyre inkább a cégek zárt K+F részlegein kívül történik. A munkavállalóknak a szervezeti és földrajzi határoktól függetlenül együtt kell működniük más munkacsoportokkal, szakterületekkel. Ennek következtében a videokonferencia, az azonnali üzenetküldés, a blogok, a wikik és a hírfolyamok használata a mindennapok részévé válik. Az amerikai munkaügyi adatokért felelős US Bureau of Labor Statistics szerint 2020-ra az amerikai munkavállalók csaknem felét az Y generáció tagjai adják  majd. Amikor ők belépnek a munkaerőpiacra, újfajta kommunikációs működésmódot hoznak magukkal, aminek része a közösségi hálók használata és a folyamatos online jelenlét. Mit jelent mindez a gyakorlatban? A valós idejű online kommunikáció (WebRTC) elterjedése felgyorsítja az IT-világban zajló folyamatokat, többek között a saját tulajdonú eszközök használatát (BYOD – Bring Your Own Device). A trend később kiterjed a jóval iparág-specifikusabb alkalmazási és szolgáltatási területekre is. 2020-ra a valós idejű online kommunikáció teljesen átalakítja az együttműködési megoldások sok milliárd dolláros piacát. A Mozilla például 2014. október 16-án mutatta be Firefox böngészőjének azt a változatát, amelybe a Telefónicával közösen fejlesztett WebRTC videochat-kliens is bekerült.    

 

A DOLGOK INTERNETE (Internet of Things) ÉS A BIZTONSÁG

Előrejelzés: A következő 2-5 év során az IT-biztonság kiterjed a üzemeltetési technológia (OT) területére is. A biztonsági szemlélet a megelőző védelemről áttér a támadási folyamatok egészét tekintő „előtte, közben, utána” megközelítésre. 2015-re kifejlődik a hálózati „helyszínelés” (network forensics) módszere, amely előre megjósolja a támadásokat. Az Internet of Things (IoT) megjelenése gyökeresen átalakítja, amit a digitális biztonsági architektúrákról tudunk. Több tucat új platform, iparágspecifikus szabványok és mindezek teljesen új alkalmazási lehetőségei várhatóak. Az IT vezetők számára fontos feladatot jelent majd ezeknek a különböző technológiáknak a bevezetése és egy kellően rugalmas kockázati és biztonsági megközelítés kialakítása az IoT kihívásainak kezelésére. A Cisco IoT Security Grand Challenge pályázat és jó néhány, a közelmúltban bejegyzett szabadalom bizonyítja, hogy a kockázatok elleni védelem és a személyes adatok biztonsága áll majd a fejlesztések fókuszában. Mit jelent mindez a gyakorlatban? A személyes adatok fokozott védelme az intelligens mérőeszközökben: az intelligens mérőeszközök rendszeresen küldik a fogyasztási adatokat a közműszolgáltatóknak, a hálózati terhelés valós időben történő optimalizálása érdekében. Ez azonban szükségessé teszi az adatok védelmét, megelőzendő a visszaéléseket és az illetéktelen felhasználást. A felhasználók védelme érdekében szükség lesz az adatok anonimitásának biztosítására és titkosítására. Ezzel elejét lehet venni, hogy az intelligens mérőórák a felhasználók megfigyelésének eszközévé váljanak.  Fenyegetések elleni védelem az ipari berendezéseknél: az ipari eszközök élettartama jóval hosszabb, mint a fogyasztóknak szánt gépeké. Ez azzal a nehézséggel jár, hogy számítási és tárolókapacitásuk nehézkesen, vagy egyáltalán nem bővíthető életciklusuk során. Ezért új biztonsági megoldások kifejlesztésére lesz szükség, hogy az ipari eszközök biztonságát garantálni lehessen.

 

VALÓS IDEJŰ ANALITIKA / A FELHŐ UTÁN JÖN A „KÖD” (FOG COMPUTING)

Előrejelzés: Az IoE megjelenésével hatalmas piac nyílik meg a valósidejű analitika előtt. A Big Data mit sem ér az adatok megfelelő és azonnali értékelésén alapuló döntések nélkül. Ahhoz, hogy az IoE világában értelme legyen az analitikának, az IT-nak el kell juttatnia az adatokat azokhoz a szakértőkhöz, akiknek ezen adatokra valós időben szükségük van. Ehhez biztonságos, prediktív és a körülményeket is figyelembe vevő (context-aware) hálózatokra van szükség. Várakozásaink szerint a következő négy évben csaknem négyszeresére nő a valós idejű analitika területére irányuló kockázati tőkebefektetések mértéke. Az innovációt a területen tevékenykedő start-upok vezetik majd, a játék-alkalmazásoktól kezdve a cyberkockázatok elemzésén át az olajmezők értékeléséig. A valós idejű kommunikáció nem mindig lehetséges a hálózat terheltsége, vagy a rossz minőségű kapcsolat miatt. Ahhoz pédául, hogy az intelligens érzékelők, szenzorok valós idejű adatokat küldhessenek a felhőbe, sokmilliárdos beruházásokkal kellene földrajzilag elszórt vezeték nélküli hálózatokat kiépíteni. Emellett megjelennek olyan, hálózatra csatlakozó eszközök, amelyeknél csak nagyon alacsony késleltetés engedhető meg (pl.: egészségügyi eszközök, vagy katasztrófavédelmi érzékelők). Az alkalmazás és a felhő közti adatáramlás minősége akár negatívan érintheti ezeket a szolgáltatásokat. A késleltetés és a hálózati terheltség problémáira az úgynevezett „Fog Computing” adja meg a választ: amely a hálózat „szélén” számítási és tárolókapacitást biztosít, emellett a hálózati csatlakozásról is gondoskodik. Mindemellett pedig egy intelligens platform, amely megfelelően képes kezelni a kiterjedt IoE infrastruktúra valós idejű adatfeldolgozási igényeit is. Ezeknek a hálózati végpontokon megjelenő szolgáltatásoknak a fog computing segítségével történő kifejlesztése új üzleti modelleket és lehetőségeket kínál a hálózatok üzemeltetőinek. Mit jelent mindez a gyakorlatban? A világ népessége 2050-re eléri a kilencmilliárdot. Ennek következtében az élelmiszer iránti kereslet közel 70 százalékkal növekedni fog. A valós idejű analitika kulcsfontosságúvá válhat a mezőgazdasági termelés fokozásának, illetve a veszteség mértékének minimumra csökkentése érdekében. A valós idejű analitika emellett pontosabb időjárás-előrejelzést is lehetővé tesz, amelynek köszönhetően könnyebb lesz megállapítani a legideálisabb betakarítási időpontokat, növelni lehet a terményhozamot, illetve a megfelelő időben elvégzett növényvédelem segítségével csökkenteni lehet a környezeti terhelést is. Egy másik példa az energia intelligens elosztása. Az energiahálózatok terhelésének kiegyensúlyozását olyan, hálózatba kötött eszközökön futó alkalmazások teszik lehetővé, amelyek automatikusan – az energiaszükségletek folyamatos monitorozásával – megújuló energiára váltanak, illetve a legkedvezőbb árakat kínáló szolgáltatók hálózatára csatlakozva segítenek a takarékosságban.

 

PREDIKTÍV KONTEXTUS

Előrejelzés: A prediktív kontextusra épülő iparág az elkövetkező négy évben az alkalmazásfejlesztés egyik legfontosabb területévé válik. A felhasználók tevékenységének és tartózkodási helyének ismeretében új szolgáltatások fejleszthetők – az innováció fókusza jellemzően a közlekedés és a kereskedelem lesz. Mit jelent mindez a gyakorlatban? A prediktív kontextus segíthet a forgalom és ezáltal a nagyvárosok szén-dioxid kibocsátásának csökkentésében is. Szakértők szerint a nagyvárosi forgalmi dugók mintegy 40 százalékát a parkolóhelyekre vadászó autósok okozzák. Az energia és a közműszektor is jó terep a prediktív kontextus alkalmazására. A környezeti érzékelők adataira hagyatkozva például az energiaszolgáltatók könnyebben tudják előre jelezni a felhasználásban jelentkező csúcsidőszakokat és ennek alapján szervezni az ellátást. A terület egyik kulcsfontosságú innovatív fejlesztése az intelligens termosztát.    

 

EGYSZERŰSÖDŐ HÁLÓZATOK

Szoftver és szolgáltatások (különösképpen:  DevOps, hálózati funkciók virtualizációja (NFV – Network Functions Virtualization) és szolgáltatói SDN)   Előrejelzés: 2018-ra több mint húszmilliárd hálózatba kapcsolt eszköz lesz a világon, ezért – az IoE támogatása érdekében – kulcsfontosságú a hálózatok automatizálása. Az M2M (machine-to-machine) kapcsolatok száma 2018-ra eléri a 7,3 milliárdot. (forrás: Cisco VNI, ENSZ-előrejelzés). Számos vállalatnál jelentős lendületet kap a DevOps. A CA 2013-as IT-felmérése szerint a megkérdezett cégek 39 százalékánál várható a DevOps bevezetése, 27 százaléknál pedig már megkezdődött ez a folyamat. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Ha egy üzemben a gyártás és a felhasználói igények elemzése szorosabban integrálható, egyszerűbbé válik az optimális karbantartási időszakok meghatározása. Egy másik példa az energiaszolgáltatás, ahol az okos mérőórák és a háttérben futó, felhasználói adatokat kezelő infrastruktúra integrációjával hatékonyabbá tehető a számlázás. Ez a konvergencia új megközelítést követel meg az alkalmazások fejlesztése és működtetése terén. A DevOps mozgalom elterjedésével rövidülhetnek a fejlesztési fázisok, miközben javul a fejlesztés minősége. Ehhez azonban még számos akadályt – köztük kulturális kihívásokat is – le kell küzdeni. 

További újdonságok